Tour de Pelso, Siófok
2008. június 21

Rajt előtt gurultam pár kört bemelegítés gyanánt. Felesleges volt. Idáig mindig szentségeltem a magyar lassúrajton, mert 40 alatt még nem mentem közben. Most viszont az volt a baj, hogy az első 45 perc után 21,2km/h volt az átlagom, elkoptattam egy garnitúra fékbetétet. Nagyon idegesítő volt, legalább egy 30-as tempót mehettünk volna. Közben találkoztam B784-el és Nagyaval de sokat nem beszélgettünk, résen kellett lenni a tömegben. Egy jóképességű spori azzal szórakozott, hogy a Fék!!! kiabálás után elkezdett kétségbeesetten ordítani, pont úgy, mint aki realizálta, hogy egy másodperc múlva beleszáll valakibe hátulról. Aztán röhögött saját magán. A harmadik ilyen eset után csak gratulálni tudtam neki, nem kevésbé volt idegesítő.

Zamárdinál aztán elengedték az elejét, Szántódig nem nagyon mentünk 50 alatt. Egy rekus is pedálozott melletünk, mögötte soha nem ment senki :) Következett a földvári emelkedő, itt szakadt ketté a társaság, én a hátsó régió elején értem fel. Lefele kialakult nálunk is egy hatalmas boly, Binderával találkoztam. Haladtunk rendesen, pillanatok alatt 34-re emelkedett az átlagsebességünk. Valahol bemondták, hogy 800 méterre van az eleje, majd Fonyódon fel is értünk rájuk mialatt ők várták a sorompót. Volt nagy bódogság a sorunkban. Elgenda a verseny végén mesélte, hogy milyen szemétség, hogy rengetegen felértünk rájuk de szerintem mindegy volt. Szabad jelzés után szintén nem ment 50 alatt az eleje, kialakult megint a két társaság. A gyorsak legalább pihiztek pár percet, míg mi megint gumizhattunk utánuk.

Keresztúrig száguldás, itt 35 volt az átlagom, a napi maximum. Az emelkedő előtt már fáradt voltam, nem erőltettem a lószolást, tudtam, hogy nagyon hosszú az emelkedő, így pillanatok alatt leszakadtam még a falu szélén. Küzdöttem a kocsisoron, egy két ember volt előttem, a többiek mind eltűntek. Hátranéztem és nagyon meglepődtem, hogy senkit nem látok, csak autók. A bolyból megint én szakadtam le legkorábban. Hatalmas rutinomnak köszönhetően lefele nem erőltettem a felmenést, tudtam, hogy amelyik bolyból kiesek, oda önerőből soha nem érek már fel. Itt beálltam a saját tempómra és szomorúan vettem tudomásul, hogy egyre több autó előz meg vagyis a boly gyorsabban halad nálam.

Keszthely előtt én kaptam pirosat a vasúttól, utána kialakult egy 7 fős társaság. Gedussal összeismerkedtem, hiányolta a Hungary-s mezt :) Az északi parton így mentünk, hol összeszedtünk embereket, hol elvesztettünk. Aztán csaltunk is, nem is keveset. Hozzánkcsapódott két jóképességű srác akik végig stéherezték 40-el a részt egy kék autó mögött. Mi pedig nem tudván mást csinálni mentünk utánuk. Én a sor végén nagyon untam, hogy ők a kocsi után gurulnak én pedig ott halok meg a végén, mi a szarért kell ezt csinálni. Szerencsére pár perc múlva jött egy rendező motoros mire a kék autó gyorsított véletlenül. Előttünk feltűnt pár kerekes, azokat próbálták a többiek utolérni, én már az utolsókat rúgtam. Nyomták, nyomták, persze eredménytelenül de én kereken 4 óránál, 130 km-nél megadtam magam, leszakadtam.

Innen ketten maradtunk, én és a görcs. Az új útitársam, jött, ment, én pedig keztem felkészülni a lassú de biztos halálra. Átkoztam ezt a Balatont, miért kell ennek ekkorának lenni, nem is értettem miért nem a Velencei-tavat kell egyszer megkerülni. Vagy legalább száznál igazán leintethették volna az egészt.

Az északi part da solo telt, egy kis szépséghibával, hogy nem a mezőny előtt, hanem valahol a senkiföldjén rekedtem. Páran elmentek mellettem, kaptam jónéhány Hajrá Gruppetto! biztatás, meg olyanokat is, hogy gyere állj be aztán mire oldalra néztem már húsz méterrel előrébb voltak.

Aztán Udvarinál jött négy srác, szokásos gyere állj be. Próbáltam de lemaradtam, erre hátranéztek és megvártak. Na mondom ilyen is van. Nagyon jól esett, de Fürednél jeleztem nekik, hogy köszi srácok menjetek, ne rám várjatok.

Végül mégiscsak hárman maradtunk. Csopaknál az egyik előrement, ott ment előttünk de nem várt meg, a másik meg utazott rajtam Alsóörsig. Egyáltalán nem zavart, sőt jól is esett, hogy azért valamire még jó vagyok. Aztán az alsőörsi puklin ott állt az előttünk tekerő srác az út szélén, minden bizonnyal bedurrant valamelyik combja és nem tudott megmozdulni. Bunkóság de első gondolatom az volt, hogy C'est la vie, miért nem mentünk együtt, ha ott van előttünk száz méterrel. Úgy látszik az ember a halálos ágyán nem túl empatikus a többiekkel szemben. Aztán hátranéztem, a másik srácot sem láttam. Nem tudom, hogy megállt-e neki segíteni vagy a puklin leszakadt izomból. Mindegy.

Kenesén jött egy Vasemberek Klubos gyerek, az is beállt nekem vezetni és nem ment el mellettem. Majd én vezetttem, s mikor visszavette a vezetést mondtam neki, hogy menjen, tudtam, hogy Akarattya következik, nem sietek sehova. Néha a combomon lévő összes izom egyszerre görcsölt, esélyem se volt, hogy ilyenkor kiálljak, de pörgetésre viszonylag hamar elmúltak.

Kerestem illetve vártam a frissítőállomásokat. Keszthely előtt az út szélén adtak fel italokat, gondoltam lesz még ilyen máshol is. Annyira nem volt rá szükségem,mert négy kulaccsal és ipari mennyiségű kajával indultam, önellátásra rendelkeztem be de nagyon idegesített a tudat, hogy egy 200 km-es amatőr versnyen az utolsó 100 km-re elfelejtettek frissítőállomást rakni. Ez annyira durva volt, hogy az egyébként jó rendezés ellenére elégtelent tudok csak adni a rendezőségnek.

Ilyeneken gondolkoztam, mikor jött az emelkedő. Középső tányérral kezdtem, de hirtelen soha nem látott görcs szállt meg, így gyorsan leváltottam kicsire és ha már ott vagyok, akkor nagymamára: 30/23-ra. Ami azért annyira nem mami, 39/30-nek felel meg ami nem sokkal puhább, mint a duplán lévő 39/27. De így nem haladtam előre ezért 30/19-ben szép kényelmesen felpörgettem a tetőre. Itt megettem utolsó Born zselémet és szó szerint szárnyakat kaptam. Azt soha nem tudom meg, hogy a zselétől vagy a tudat segített, hogy mindjárt vége, de egy perce még nem mozgott a lábam, onnantól kezdve pedig száguldoztam a célig, annyit tudtam kiállva tekerni amennyit csak akartam, soha többet nem találkoztam Mr. Görccsel, szedtem is össze az embereket a 7-es úton lévő dombokon.